égboltsapkájú

reggel rám kiabált a szomszéd lány (hogy "te meg ne félj már"), amiért az ajtón kilépve visszahőköltem a vadul csaholó kutyáitól. persze az igaz, hogy egyik kutya sem volt magasabb a térdemnél, na de ismerem én az ilyet. (nem félek minden  alacsony kutyától, a spánielektől és a puliktól nem. valahogy mindig van valaki a házban, akinek spánielje van.) mostanában csak a háborúról olvasok. még akkor is, amikor nem.

közgyűlés a házban. lemenjek, ne menjek? ha lemegyek, akkor mehetek papucsban? (az élet apró problémái. tegnap még lett volna kedvem, ma már csak a vizsga utáni nihil van. bár hátha az én szavazatom is számít majd, ha felmerül kérdésként, hogy felújítsák-e a ház maradék egy felújítatlan homlokzatát is (ami nem látszik az utcáról). mindig félünk, hogy a fejünkre esik a fölöttünk lévő terasz, és ez a félelem nem irreális.) néha elgondolkodom, mennyiben könnyítené meg az életem, ha lenne rendes térerő ott, ahol lakom, és nem kellene mindig mászkálni a telefonnal, hogy hátha.

tévedtem . már a nulladik lépés rossz volt. most ragad a konyha. (tegnap nem dugtam ki az orrom a lakásból, ma is csak a Szépkilátás Cukrászdáig sétáltunk el (ez a név!), aztán a kertben tanultam, amíg be nem zavart a hideg. rövidek ezek a vizsgaidőszakbeli napok, állandóan az a kérdés, mit vacsorázzunk.)

hamarosan az országban mindenki rájön, hogy esztergomi . (íme, ez az én városom.)  egyébként ez a nap a tanulásé volt, a holnapi nap is a tanulásé lesz. viszont elkezdtem a bodzaszörpöt, már a második lépést elrontottam, de azért még reménykedek.

a tegnap esti lakásavatót az erdőben tartottuk (mert megbeszéltük, hogy 5-5 főt hívunk, aztán hogy hetet-hetet, aztán hogy nyolcat-nyolcat, aztán hogy hívunk, amennyit szeretnénk, és kimegyünk inkább az erdőbe szalonnát sütni, a meghívottak létszáma ugyanis egyre közeledett ahhoz, ahány négyzetméter a szoba), de szerencsére úgy néz ki, hogy nem gyújtottuk fel az erdőt. aztán amikor kitörni látszott a vihar, azt is kipróbáltuk, hogy hány ember fér el a lakásban egyszerre, mi az a zajszint éjfél előtt, amire még nem jönnek át a szomszédok, és hány embernek tudunk egyszerre rendesen alvóhelyet biztosítani. sütöttünk cukkinit nyárson, előkerült az öcsém ipari méretű hangvillája, kidurrant egy pöttyös labda, és megtudtuk, hogy újrahasznosított elefántkakiból készítenek jegyzettömböt. (olyat hozott nekünk Juli Amerikából.) szép volt, jó volt, hétfőn vizsga.

a 21.000 forintos villanyszámla nyomában  címmel szeretnék nagyregényt írni. most minden éjfélkor fel kell írni, mennyit ment előre a villanyóra. (meg azt is felírom, hogy bekapcsoltuk-e a villanytűzhelyt, meg ilyesmi, persze ha szerzek minicsavarhúzót a fogyasztásmérő elemtartójához, akkor már sokkal egyszerűbb lesz kiszűrni, melyik húszéves háztartási gép eszik ilyen iszonyúan sokat. én a hűtőre gyanakszom, öregebb, mint én, de lehet, hogy csak arról van szó, hogy a hűtővel szemben megmaradt az utálatom a takarítás óta. soha  nem láttam még olyan hűtőt, ami ennyire rosszul használható lenne, mint a mienk.) úgyhogy mostanában minden éjfélkor kidugom a kezem az ajtó kikukucskáló ablakán, addig kalimpálok, amíg fel nem kapcsol a folyosón a lámpa (mozgásérzékelős), és próbálom leolvasni a villanyórát. (persze ki is lehetne nyitni az ajtót, de ha már alszik a szobatársam, akkor hangos a kulccsal csörögni.)

minden jól sikerült vizsga után villogni kezd a fejemben egy képlet, nagyjából ilyen: ötös vizsga = fagyi + falafel a humuszban (nyami) + valami kis vicikvacak, ami nem létfontosságú, de megkönnyítené az életem, és mindig elfelejtem megvenni (pl. kiskanál, fehér cérna, minicsavarhúzó stb.) ma is villogott, de egy mozdulattal áthúztam. győzzenek a hosszútávú tervek a torkossággal szemben. (kicsit problémás, tegnap pl. annyira meg voltam elégedve magammal, amiért a boltba belépve nem az volt az első, hogy bedobom a túrórudit a kosárba, hogy a kasszánál megjutalmaztam magam egy Balaton szelettel. nincs tökéletes akció; én meg úgyis csak csokoládéval működök rendesen.)

a gondolataim már csak a holnapi vizsga  bodzabokrok körül forognak, mindent ellep a bodzaillat, már receptem is van*, csak ki kellene menni szedni, hogy aztán szörp lehessen belőle. el ne virágozzon addig. *az öcsém küldte el az otthonit, idézek: "...ebbe raksz három darab bodzát. Vagy valami ilyesmi, mindegy."

aztán persze most sem tanulok, valamiért véletlenül ráakadtam erre , ilyet pedig nem lehet anélkül hagyni, hogy az ember végig ne nézné, kiket is rejtenek ezek az álnevek. (azért persze sok kapásból ment, de vannak nehezebbek is a listán. izgalmas volt végigguglizni.)

ma az tetszett a legjobban, amikor mentem az egyetem felé, hogy olvastam a Hullámokat, és amikor éppen a mozgólépcsőn voltam, akkor szólította meg a narrátor (Bernard) is az olvasókat, akik mennek le a lépcsőn a metróba. nem elég, hogy ez a könyv tökéletes, még azt is tudja, hogy mikor olvasom a mozgólépcsőn. (kb. mindig, mert szinte csak tömegközlekedés közben olvasok.) meg az is tetszett, hogy itt voltak apáék, meg ma úgy valahogy minden. az nem, hogy nem tanultam eleget, de az sosem.

izomláz. jaj.

most kihasználtuk ezt a hétvégét, szinte nem is voltam a gép előtt. éppen ideje volt. tegnap este lézerharcolni voltunk, kicsit furán hangzik, de ajánlom mindenkinek, aki szeret számháborúzni, mert nagyjából ugyanaz a taktika kell hozzá, és nem is fáj, meg semmi, mert lézerérzékelőkkel lőjük egymást, viszont rohangálni kell meg ugrálni meg elbújni, sötét is van, az egész csuda izgalmas, az adrenalin az egekben (és kb. olyan árban van, mint egy színház, úgyhogy néha beleférős). (az öcsém szerint esztergomban is van ilyen, úgyhogy nem kell hozzá pestinek se lenni.) nyilván úgy éreztem másnap reggel, hogy meg sem tudok moccanni, miután egy órán át rohangásztam egy puskával a kezemben, meg vetettem be magam mindenféle palánkok mögé, de meg volt beszélve a floorball, úgyhogy át kellett menni a koliba, bennem meg csak néha támadt fel a hét évig fel voltam mentve testnevelésből, csak hogy semmilyen csapatjátékon ne kelljen részt vennem, gyűlölök mindent, amihez kell labda és kettőnél több e

este nyolctól másnap délig aludtam, ez azért már valami. eddig csak ötösöm van, de azért van köztük, amit nem érdemeltem meg.

nyár <3 amúgy tényleg nem aludtam.

utálom a. (ugyanazok a problémák generálódnak újra körülöttem, mindig másképp és másképp. ha a korábbi definíciót alkalmazom, akkor most pont magam vagyok az utálat tárgya. tudnék linkelni, de inkább nem.)

ma egy kicsit lehetségesnek tűnt elintézni valamit az egyetemi bürokrácia útvesztőjében, de a második varázshatalmú aláírás után elfogytak a mágiapontjaim, úgyhogy rossz buszra szálltam az astória meg a blaha között, és visszapattantam a tátk to-járól (de azért visszaértem vizsgázni négyre). most még meglátjuk, hogy mi lesz. mindenesetre inkább bringával jöttem haza, mert holnap is csavarogni kell, egészen büszke voltam magamra, hogy túléltem a bah-csomópontot meg a nedves síneket, pedig nagyon csúszott a szandálom a pedálon, és nagyon bő szoknyában voltam, úgyhogy az idő nagy részében arra kellett koncentrálnom. az élet szép, a fagyi finom, ma éjjel sem alszom.

aztán annak is vége lett, beugrottam a boltba, hogy most aztán igazán megérdemlek valami jutalmat, valamit, amit már régóta meg szeretnék venni, felpakolok minden földi jóval, aztán hazajövök, bulit csapunk a lakótársammal, megnézünk annyi szívek szállodáját, amennyit csak bírunk, és alszunk délután kettőig. erre meg vettem egy túrórudit és egy mosóport, a lakótársam már alszik, tudunk élni.

2 zh kész, de a Masninak olyan hangja van, mint egy űrrepülőnek, így elég nehéz dolgozni. (el akartam rohanni vele a szerelőhöz, miután az egyik tanár kikapcsoltatta szemináriumon, de aztán rájöttem, hogy amíg be nem tölt a windows, kellemesen dorombol, úgyhogy lehet, hogy előbb megnézem a szoftveres izéket is. úgyis van vagy 120 elveszett gigám már megint. kezdődik a "ki tud pendriviről telepíteni" meg a "ki tud kölcsönadni egy hordozható CD-meghajtót" korszak.) most még egy logika szeminárium (kiderül, hogy kell-e mennem javítani, valószínűleg igen), aztán német, aztán megyek haza elájulni aludni.

a nyavaly mellett mondjuk bekerült az első ötös az indexembe, ilyen tanulási morál mellett persze nem reménykedhetek semmi jóban. vissza is megyek az ősmagyar kori morfématörténethez.

az a legborzasztóbb a nyelvtörikönyvben, hogy a különböző fonémáknak meg allofónoknak szinte önálló akaratot tulajdonítva írja meg az ősmagyar kori hangváltozások (tendenciák és asszociációs változások) történetét. (durva egy nyelv lehetett ezekkel a veláris spiránsokkal meg szóvégi rövid magánhangzókkal.)

az a legdurvább ebben az egész mondattanban, hogy mi mind teljes anyanyelvi kompetenciával rendelkező anyanyelvi beszélők vagyunk, erre olyan, látszólag egyszerű kérdéseknél szenvedünk a válasszal, hogy mi az alany meg az állítmány az olyan mondatokban, mint hogy " belőled nem lesz zongoraművész ", meg hogy " nincs mit tenni ", meg hogy " be kell vegyed a gyógyszert". ezek persze csak tippek, mert a megoldott és kijavított feladatsort a városban hagytam. még reprodukálni sem tudom azt, amit már egyszer megoldottam, hajjaj. (de legalább addig sem kellett feladatokat megoldanom, amíg vacakoltam a kettős aláhúzással.) mondjuk a harmadik mondat durva mondatátszövődés, szívem szerint nem is elemezném sehogy. (és akkor most egy többszörösen összetett mondat elemzéseként leelemzem a poszt első mondatát. színtiszta mazochizmus.)

ó, a mondattan, ó, a nyelvtöri, nem látok keddnél előrébb. a félév közepi ZH-kat is ugyanazon a napon írtuk, és mindkettő 4-es lett, de ezt most nem engedhetem meg magamnak. vár a Magyar Grammatika.

rövid esztergomlátogatás, gyors nosztalgiabartók a tanárnőnél, milyen rég láttam őket. legyen már vizsgaidőszak, hogy több is beleférjen végre.

múlt szombaton is ötkor keltem, ma is, csakhogy múlt szombaton volt értelme, ma viszont forgatni mentünk volna a BKV-hoz, fél hétkor találkoztunk is a mellénk kirendelt ellenőrrel, voltak engedélyeink és kérdéseink, csak az operatőrünk nem volt sehol, úgyhogy lefújtuk. viszont izgalmas a szombat hajnali város, mindenki kedves és közvetlen, olyan, mint egy nagy falu (még a fogasvezetők meg az ellenőrök is, meg az a külföldi turista, aki szombaton reggel 6 húszkor az Operába akart sétálni a Deákról), vettem reggelit a lakótársamnak meg a barátainknak, akik itt aludtak, aztán lassan hazacsavarogtam, boldogító ez a nyár. még egy hét a szorgalmi időszakból, ma hazamegyek egy kicsit.

éljen, újra visszaenged a blogger, el tudom újságolni, hogy lett szakdolgozati konzulensem! (meg témám is, meg minden. már majdnem tudom, hogy mit kezdjek az életemmel.)

most hallgatom azt  az albumot, és remélem, hogy működik a varázslat. (állítólag csodálatos dolgok történnek azzal, aki végighallgatja, de nem árulom el, hogy melyik albumról van szó. gonoszságom határtalan.)

ma vettem egy annyira jó állapotú (használt) nyelvtörikönyvet, hogy amikor valamiért beugrottam a libribe, kifele menet megállított a biztonsági őr. (rendkívül impozáns látványt nyújt a nyelvtöri könyv, ezért egész nap a hónom alatt hordtam.) egyébként riasztóan csiviteltek hazafelé a feketerigók, és igazán nyár van, de hát kinek van ideje ilyesmire. néha szeretnék embereket meghívni itthonra, rengeteg embert, de sosem vagyok itt (egyébként is mindenkinek annyira messze van ez a lakás).

félek, hogy a gyerekeimet majd erőszakkal zongorázni fogom küldeni. tiszta boldogság ez a zene. (bezzeg amikor én tanultam, mennyire nem szerettem.)

ez egy rendkívül mozgalmas nap volt, pl. kellett vennem egy nadrágot, mert a másik teljesen szétszakadt, és éppen amikor már fel akartam adni, előtűnt a semmiből Macsek, mint valami törékeny, boldogtalan angyal, és hát nyilván olyan nadrágot választottunk nekem, amit egyedül fel sem próbáltam volna. meg valahogy véletlenül spamszerverré alakult a gmail fiókom, le is tiltották, meg minden, még a blogom is eltűnt állítólag, de sajnos csak három órát aludtam, hogy elkészüljek legalább a teendőim felével (beadandó + ZH-t is írtam), úgyhogy igazából ez sem hatott meg nagyon. este pedig megküzdöttünk az analitikus fákkal, és győztem.

képes voltam leírni a világháló  szót. egy beadandóért bármit. (nem szól semmiről, de csak német meg angol nyelvű szakirodalmat használok hozzá. élvezem, játék. nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy megtaláltam a szakdolgozati témám. [de akkor túlságosan hasonlítani fog a lakótársaméhoz. jaj. május végéig témát és konzulenst kell találni.])

ma (szerintem életemben először) utaztam taxival, a BTK és az EC között, 30 adag ebéd üdítő társaságában. sajnos a problémának nem ez volt a megfelelő megoldása, pedig azt hittük. mindenesetre elég jól szórakoztunk közben, és még az előadók is jóllaktak. kecske, káposzta. (közben viszont elszakadt a nadrágom, és úgy tűnik, ki kellett bővítenem a collegiumipóló-gyűjteményemet is, nincs tökéletes akció.)

szerencsére nincs időm fontos dolgokon gondolkodni. csak átadom magam ennek a pörgésnek, aztán majd lesz valahogy.

jé, az egyetem hétvégén is nyitva van. mindig érik az embert meglepetések. (az egyetem olyan, mint egy templom, akárki akármikor bemehet, de azért reggel fél hétkor feltűnően hármasban voltam a portással meg a takarítónővel.)

péntek reggel kilenc és vasárnap este kilenc között az alagsori mozgalmi helyiségben . (és akkor most beülök a regpultba, és megírom a beadandóm a kétbalkezesből.)

ma elindultam iskolába, de aztán annyira iszonyúan, iszonyúan és elviselhetetlenül fáztam, hogy be kellett ugranom az első kínaiba, és megvenni az első pulcsit. nesze nekem.

meghaltak a csigáim, és meg kellett nézni ma a taxidermiát. még az idő is.

ma lógjuk el az óráinkat  napot tartottunk, persze csak mondattan után. (négy óra alvás után mondjuk nem nagyon lettem volna másra képes.) Múzeumkert, az év első napszúrása. bűvészekkel álmodtam, és borzalmas könyvborítókkal. most pedig vihar.

ugye ott van a fejemben az olyan drága dolgok listája, amikkel meg fogom jutalmazni magam, ha rendesen dolgozom, tanulok, és összegyűlik rá a pénzem (a harmadik amúgy nem túl meglepő módon az előző kettőnek a függvénye), és ezen a listán hónapok óta a Kindle áll legelöl (annyira nagyon szeretnék kindlit, hogy azzal álmodok, meg minden), de minden alkalommal, amikor le kell kapargatnom a platniról az odaégett pirítóst, akkor valahogy megváltozik a sorrend.

felvettem a vizsgáimat, apa, kezdődik. annyira hosszú egy esős vasárnap.

az a baj ezzel az egyetemistasággal, hogy eltűntek az életünkből az iránymutató felnőttek. persze aki elég bátor, kérhet fogadóórát a Nagy Emberektől, na de ki tér. (és igazából gyakran gondolom azt, hogy a felnőttek sem tudnák megmondani, mihez is kezdjen az ember lánya az életével. még jó, hogy én pontosan tudom. olyan célirányos vagyok, mint egy repülőgép*.) *Stockholmból Budapestre.